Művészetterápiás csoport felnőtteknek

Művészetterápiás csoport felnőtteknek

Csoportvezető: Fejes Nikolett

A művészetterápiás foglalkozás a Katarzisz Komplex Művészetterápia módszerére épül.

A módszer lényege a szabad alkotás, játék a színekkel, ami által a bennünk lévő gondolatok, érzések a papírra vetülhetnek, formát ölthetnek a fizikai valóságban.

A csoportos foglalkozásokon különféle vizuális alkotótechnikákat alkalmazunk (akvarell, porpasztell, agyag stb.).

Érdemes kiemelni, hogy nem kell az alkotásoknak szépnek lennie, nem feltétel a művészi tehetség, maga az alkotás folyamata, az alkotás közben megélt érzelmek a fontosak.

Az alkotásokat zenével és verssel kísért vezetett relaxáció előzi meg, készíti elő.

Ezt a csoporttal közös megbeszélés követi, ahol a relaxáció és alkotás közben megélt élményeket beszéljük meg, dolgozzuk fel.

A csoportban megélhetik a résztvevők a valahová tartozás élményét, illetve mások reflexióit hallgatva a saját megértésük is bővülhet, önismeretük fejlődhet. Csoportos művészetterápiás foglalkozás azoknak ajánlott, akik valamilyen önismereti kérdést, kapcsolati problémát szeretnének megközelíteni nem verbális módon, kreatív tevékenységen keresztül a csoport támogató és megtartó erejét megélve.

Művészetterápiás csoportfoglalkozás segítő foglalkozású vagy jövőben segítőként tevékenykedő szakembereknek.

Szereted a művészetet, vagy csak szeretnéd az önismereti munkát az alkotásokon keresztül kipróbálni?

Segítő szakemberként dolgozol, vagy segítő szakember leszel?

Szívesen dolgoznál ezzel az archetípussal?

Művészetterápiás csoport indul segítő szakembereknek! ( vagy még képzésben lévőknek).

A csoport témája: hogyan vagyok én, mint segítő?

Időpont: 2023. június 24 szombat 10:00-16:00

A csoporton való részvétel díja: 15000 ft

A csoport létszáma: 7-8 fő

Korhatár: 18 év felettiek

Csoport helyszín: Budapest 7. Kerület

A művészi tehetség/előképzettség nem feltétel, maga az alkotás folyamata a fontos a művészetterápiában, nem a produktum.

Jelentkezni a következő e-mail címen lehet:

rideg.dominika@gmail.com

Üdvözlettel,

Rideg Dominika

Pszichológus

Művészetterapeuta

Nem találtál számodra megfelelő csoportot? Jelentkezz várólistánkra: